Volt
egy régi ház Windber-ben, Pennsylvania városában, amelyet több mint 20
éve elhagytak. Egyik nap, a helyi gyerekek bejutottak a házba és játék
közben több régi érmét találtak az egyik fal mellett. A gyerekek
elmondták a szüleiknek a felfedezésüket. A szülők úgy döntöttek, hogy
lebontják a falat, és akkor több száz érme esett ki belőle.
Egy
másik szerencsés srác Ausztráliából a világ legritkább opálját találta
meg. Az egyik munkanapján egy Bobby nevű bányász egy nagy csillogó
opált talált egy vödör alján közönséges kövekkel. A férfi úgy döntött,
hogy megtartja emlékbe.
Csak 14 év után mutatta meg egy szakembernek. Úgy tűnt, hogy
hihetetlenül ritka opált talált. A kő a „Királyi opál” nevet kapta,
ugyanis a szakértők szerint az eredeti aukciós ára 3 millió dollár volt.
2009-ben Cleveland-ben egy Bob Kitts nevű építész az iskolai barátja házának a felújítását végezte, Amanda Reece-nél. A fürdőszobában régi csempéket bontották, amikor két orvosi fémládát, találtak, amelyek dugig voltak pénzes borítékokkal. A borítékokat az A. P. Dunne ügynökségnek címezték, és összesen 182 000 dollárt tartalmazott.
A barátok örültek annak, amit találták, csak azt nem tudták, hogyan osztozzanak. Amanda 10% -ot ajánlott Bobnak, de ő 40% -ot kért. Nem értettek egyet, és bírósághoz fordultak. A P. Dunne is tudomást szerzett az ügyről,így a bíróság egyenlő arányban osztotta meg a pénzt a konfliktus valamennyi tagja között.
1992-ben Peter Whatling nevű brit farmer elvesztette kalapácsát. Annak érdekében, hogy biztosan megtalálhassa, megkérte Eric Lawes barátját, hogy segítsen megkeresni a fémdetektorával. Már az első néhány percben egy nagy ezüst érmét talált Lawes. Elkezdtek ásni azon a helyen, ahol megtalálta az érmét, és egy fadobozt találtak egy arany nyaklánccal, ékszerekkel és több száz érmével.
Egy Pennsylvania-i ember egy 4 dolláros festményt vásárolt garázsvásárin. Az otthonát akarta vele díszíteni. Amikor elment, hogy keretet cseréljen rajta, talált egy dokumentumot, amely a festmény hátoldalához volt rögzítve. Úgy tűnt, hogy az 1776-ban készült Függetlenségi Nyilatkozatnak egyik hivatalos példánya volt a 25-ből. Ezt a dokumentumot 2,4 millió dolláros árverésen adták el.
Hasonló történet Michael Sparks-al Nashville-ben. A Nyilatkozat egy példányát egy helyi takarékpénztárban vásárolta csak azért, mert szerette a kinézetét. 2,48 dollárt fizetett érte, és hosszú idő után úgy döntött, hogy megmutatja a szakértőknek. Úgy tűnt, hogy ez is az 184 évvel ezelőtt készült példányok egyike volt. Később 125 000 dollárért adták el.
Egy amatőr régész Terry Herbert megkérdezte barátjától (Staffordshire-i mezőgazdasági termelőtől, Angliában), hogy megengedi-e neki, hogy fémdetektorral körbepásztázza a mezőit, mert azt remélte, talál néhány érmét. A keresés első napján 4 ezer műtárgyat talált.
A régészek rájöttek, hogy a kincs a XII. században a brit nagyurakhoz, parancsnokokhoz és vallási személyekhez tartozott, és valószínűleg valamiféle áldozatot jelentett az istenek számára. A kincset 5,3 millió dollárra becsülték.